Adni jó, őszinte jó szándékkal…

 

Kedves Ismerősök és Ismeretlenek!

Úgy érzem ismét egy hosszabb hangvételű bejegyzést kell írnom.
Az adakozásról. Arról, hogy ADNI milyen jó, főleg ha az ember ezt alázattal, őszinte jó szándékkal teszi.

Az elmúlt 2,5 évben, mióta létrehoztam Ábris alapítványát rengeteget KAPTUNK, csodás embereket ismertünk meg – mindeközben ennek a folyamatnak mi is megtapasztaltuk nemcsak a napfényes, de az árnyoldalát is.
Mert ugyanúgy, ahogy az életben mindennek, itt is megvan a jó – és kevésbé jó oldala a történetnek.
Az, hogy mi mindig mosolygunk, hogy Ábris minden képen boldog – ne tévesszen meg senkit. Mindennap meg kell birkózni a nehézségekkel, szembesülni az újabb és újabb ránk váró feladatokkal. De inkább teszem ezt pozitívan és nevelem így Ábrist, mint szomorkodva, könnyes szemmel. Mert neki nem lesz könnyű élete, de ha megtanulja megtalálni a szépséget a legsötétebb pillanatokban is, akkor tudom, átlép majd minden akadályon!
Ebben nagy szerepetek van Nektek is, akik mellettünk álltok és támogattok minket ezen a rögös úton.
Kérlek Titeket, tegyetek így a továbbiakban is, hogy még sok vidám pillanatot oszthassunk meg itt.

Én egész életemben jobban szerettem adni, mint kapni – főleg nem kérni. Ezért is döntöttem el már a gyűjtésünk elején, hogyha lesz rá módom, valahogy én is visszaadok abból a csodából egy kis szeletet, amit Ábris Tőletek kapott.
Ezért amikor megkérdezte egy sorstárs anyuka – látva a tavalyi adventi licit sikerét, hogy lehetne-e, hogy idén ők is szervezzenek a saját gyermeküknek karácsonyi jótékonysági vásárt, természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak.
Vagy amikor megkeresett minket egy műsor, aki beteg gyermekeknek próbálta szebbé tenni a mindennapjait és annyi tisztító- és tisztálkodószert kaptunk, ami évekig is elállt volna a polcon, inkább csomagokat készítettem egy részükből és karácsonyra egy másik kezdeményezés mellé állva mélyszegénységben élő családoknak adományoztuk.
Na meg a kezdet kezdetén, mikor még Belgiumban voltunk Ábrissal és tudomásomra jutott, hogy lenne egy másik magyar kisgyermek, aki megfelelő jelölt lenne, megkaphatná Ő is a Spinraza injekciót időben – akkor Magyarországon még nem volt elérhető – azonnal cselekedtem, megmozgattam minden szálat itthon és külföldön, hogy mihamarabb csatlakozhassanak a programba.
Ezért is támogatta Ábris alapítványa a belga kórházat, hogy a keretet bővíthessék és több kisbaba kapjon esélyt az életre.
Nyilván nekünk is szükségünk lett volna és van is arra a pénzre, amit akkor eladományoztunk. DE tudtam, mi már elindultunk az úton, elképesztő összefogással és éppen akkor ezzel tehettünk többet és jobbat, hogy nemcsak magunkra gondoltunk.
Még azon a nyáron ezt tovább gondolva ezért hoztuk létre két szülőtársammal az SMA Magyarország Alapítványt, aminek a munkáját mindhárman karitatívan végezzük az SMA-s gyermekeink mellett – hogy segíthessünk minél több hazai betegnek, egy minél szebb és élhetőbb jövőért!

Egy szónak is száz a vége, kérlek Titeket, akik támogatni akartok egy nemes ügyet, osztozzatok az ötleteken, fogjatok össze akár más kezdeményezésekkel, adjátok tovább a hasznos tanácsokat egymásnak!
Nem baj, ha egy adott történet mellé álltok, de ne orroljatok meg más csoportokra, gyűjtésekre ha épp a ti sikeres technikátokat veszi át!
Sokaknak van szüksége támogatásra és szerencsére annál is több a jó ember, aki melléjük áll – hadd részesüljön minden rászoruló segítségben!
Legyetek inkább büszkék, ha épp Ti vagytok a kezdeményezői valaminek, amit utána mások is sikerrel tudnak felhasználni ahhoz, hogy elérjék a céljukat!
Azok az emberek, családok, akik mernek kérni, a jó szóból, szeretetből, önzetlen segítségből építkeznek, táplálkoznak hogy megküzdjenek a mindennapos nehézségekkel.
Nincs szüksége senkinek felesleges acsarkodásra és vitázásra.
Örüljünk egymásnak és a lehetőségeknek, ha tudunk ADNI – bármilyen formában is.

Fotó: @Johnny Izing Photography